A mostani ismereteimmel már átfogóbb képet kapok arról, hogy mi is vezetett el az életemben odáig, hogy 2017 nyarára az addig még elviselhető mértékű szorongásaim pániktünetekké nőtték ki magukat.

Ha az Ajurvéda oldaláról közelítünk, egyértelmű, hogy a Váta dósa nagymértékű felhalmozódásában rejlett az ok. (Az Ajurvédikus tanítások alapjairól írok az „Ajurvéda dióhéjban” című bejegyzésemben. Most csak nagyon érintőlegesen hozom fel ezt a témát.) A Váta dósa az éter és levegő elem uralma alatt áll. Bámulatos a mi nyelvünk, ahogy szoktuk is használni ezt a kifejezést valakire, hogy széllel bélelt, vagy olyan vékony, hogy szinte elfújja a szél. Váta kibillenés esetén szinte kivétel nélkül megjelennek életünkben az alábbi tünetek: álmatlanság, szorongás, fáradtság, aggódás a jövő miatt, kicserepesedett ajkak és száraz bőr, fájó, gyulladt ízületek és fogyás. Korábban fogalmam sem volt minderről, amiről most írok és bizony a környezeti hatások mellett sokáig én magam is öntudatlanul egyre mélyebbre taszítottam magamat a szorongás, a folyamatos megfelelési kényszer és a kiszolgáltatottság érzésének gödrébe. Az elmúlt 4 évben ezeknek a tüneteknek az elmulasztásában főleg a váta kiegyensúlyozó táplálkozásommal és az életvitelem megváltoztatásával tudtam segíteni magamon.

Ha a jóga oldaláról közelítünk, akkor nemes egyszerűséggel nem a Lelkem útját jártam. Test Lélek és Szellem nagyon messze álltak egymástól. Az elme erővel cipelte a testet oda, ahová a Lélek sose vágyott. Egyetlen eszköze maradt csupán, megbetegíteni a testet, hogy végre figyelmet nyerjen. Mikor már eléggé kétségbeejtőnek éreztem a helyzetemet, rendszeres vendéggé váltam egy kedves kis pécsi jógastúdióban. Ekkor köszöntött be a jóga úgy isten igazából az életembe.

A jóga gyakorlásom elején tele voltam fájdalmas megélésekkel. Mantrázáskor annyira kapart a torkom, hogy elkezdtek potyogni a könnyeim, egy-egy hosszabb ászana kitartásnál szúrtak a karjaim és a vállaim, illetve a korábban szerzett térdsérülésem nyoma is megmutatkozott. Ezzel együtt viszont megjelentek bizonyos pozitív változások is az életemben. Ahogy tisztult a torokcsakrám, elkezdtem egyre gyakrabban nemet mondani a bennem szorongást keltő helyzetekre és igent mondani a vágyaimra. A karjaink a szeretetünk kifejezését segítik – gondoljunk csak bele, mikor megölelünk valakit, vagy örömmel integetünk, illetve egy tál finom ételt, vagy épp személyre szabott ajándékot nyújtunk át – a vállak pedig a szív hídjai. Felszabadító érzés, mikor a vállunk szabadon mozog és a karjaink mozgását mi irányítjuk, nem pedig a beszűküléseink. A térdem is azóta egy hálás testrészemmé vált, behajlik mikor Vadzsrászanába, sarokülésbe érkezem és kinyúlik, mikor egy következő lépés megtételére készülök. (Ezek a természetesnek vélt mozgások nem mindig voltak jelen az életemben…)

Próbáltam szemléltetni, hogy a fizikai korlátaink enyhülése hogyan hozza magával a gondolati és cselekvési korlátaink tágítását. Mert a jóga már csak ilyen. A maga intelligens felépítésével és eszközeivel mélyre és szerteágazóan hat. Nekünk – tanároknak és gyakorlóknak – nincs más dolgunk, mint tudatosan használni ezeket az eszközöket és jól élni általuk.

Mondanám, hogy nekem mennyi mindenben lett még más az életem, de igazából számomra a jóga egyik legfontosabb hozadéka, hogy önazonosabbá váltam általa és így lett végre saját életem. 🙂